Felkészítés előtt és után a százados úti lakás

Néhány hónapos hirdetési tapasztalattal a háta mögött, nyár végén keresett meg minket a Százados úti, 2 szobás tégla építésű lakás tulajdonosa. Javaslatainkat két körben, szeptemberben egyeztettük, majd nekilátott, hogy iránymutatásunk alapján előkészítse a lakást a fotózáshoz. Javaslatainktól függetlenül, már ő is tervezte, hogy egy ablakcserére és festésre sort kerít és utánajár a meglévő fűtést kiegészítő lehetőségeknek. Ezt és a többi, közösen egyeztetett feladatot önállóan, e-mailes és telefonos támogatásunk mellett valósította meg. Stylingra és fotózásra egy szép, viszonylag napos délelőttön tudtunk sort keríteni, október második felében.

A hirdetés október végén jelent meg. A lakás elhelyezkedése miatt nehéz volt megtalálni a célközönséget, mert a kerületben inkább a közvetlen belvárosi lakások a keresettek. Ehhez képest végülis nem sok idő, mindössze másfél hónap kellett ahhoz, hogy a leendő tulajdonos rátaláljon. Az adásvétel azóta megtörtént, így most bemutatjuk a felkészítés főbb feladatait, a lenti videóban pedig megnézhetitek az előtte és utána készült képeket.

A felkészítést bemutató összehasonlító videó
A hirdetéshez készített fotók

A felkészítést arra alapoztuk, hogy elsődleges célcsoportunk – lakás mérete, alakíthatósága, a belváros közelsége és a nyugodt közvetlen környék, a közelben épülő újépítésű házak miatt – a fiatal, család alapítás előtt álló párok voltak. A helyiségek funkcióinak bemutatása, a hangulat kialakítása és a hirdetés szövegének megírása során is figyeltünk erre.

És akkor nézzük, mi minden történt a felkészítés során:

  • Két nagyobb beruházásra is szükség volt: az egyik a fürdőszoba ablak cseréje,
  • a másik a fürdő-konyha-kamra festése volt. A festés fehér színnel történt.
  • A lakásban egy gázüzemű Héra cserépkályha szolgáltatta a fűtést. Felkészülve az ezzel kapcsolatos érdeklődői aggályokra egy elektromos fűtőpanel konyhai elhelyezésének költségeit kikalkuláltuk.
  • Ezek mellett a nappali és a háló ablakai cseréjére kértünk árajánlatot, konkretizálva az ezzel kapcsolatosan esetleg felmerülő felújítási költségeket.

A helyiségek rendezése során:

  • A kamrából sokminden kikerült, és az ott maradó holmik szép rendben, mutatósan kerültek vissza a polcokra.
  • A konyhában elsősorban az elöl maradt személyes tárgyak kerültek el a szem elől, illetve az ablak elől a növények egy része átkerült a nappaliba, amin mindkét helyiség nyert.
  • A fürdőszobában a mosdó fölé felkerült egy tükör, személyes tárgyak el-, néhány törölköző és egy fürdőszoba szőnyeg előkerült. 🙂
  • A hálószobában a franciaágy elhelyezése hozott látványos átalakulást.
  • A nappaliban a meglévő – később a tulajdonos által majd felújíttatni tervezett – fotelekre semleges színű huzat került, a helyiség megszabadult nagyon sok könyvtől és egy óriási étkező asztaltól, és a maradó bútorokkal valamint egy kölcsön kapott szép, puha szőnyeggel igyekeztünk barátságos teret kialakítani.
Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s