A suszter cipője

Idén év elején úgy döntöttünk, hogy eladjuk saját házunkat is, és természetesen erre is úgy készültünk, mintha egy ügyfelünk lakását készítettük volna fel eladásra. Az eredmény sem marad el. Kevesebb mint egy hónap alatt vevőre talált a házunk, minimális alkuval. A vevő kérésére a földszinti berendezés nagy részét hátrahagytuk költözéskor, mert a vevőnek tetszettek a bútorok is, így az alku során ezt is figyelembe vettük.

Hírdetés

Köszönjük :)

Imi is és én is szeretjük, amit csinálunk, és külön örömmel tölt el minket, ha ügyfeleink is elégedettek a munkánkkal. Most olyan levelet kaptunk volt ügyfelünktől, amit muszáj megosztani. (a lakás felkészítéséről írt korábbi bejegyzésünket itt találjátok) A VIII. kerület kevésbé ismert részén, a Százados negyedben kezdtem árulni 60nm-es lakásom - ahogy mostanában sokan teszik, … Köszönjük 🙂 olvasásának folytatása

Egy gyors siker

A honlapon és a Facebook oldalon is láthattatok már a felkészítés után készült képeket a Columbus utcai tetőtéri lakásról. Most a felkészítés előtt készült fotókkal is összehasonlíthatjátok őket! Az ünnepek előtt nem sokkal, december 6-án jelent meg hirdetés, és egyből élénk érdeklődést tapasztaltunk a lakással kapcsolatban. 10 nap múlva már vételi ajánlatot is kapott a … Egy gyors siker olvasásának folytatása