Több mint 2 éve nem írtunk, közben változtak a dolgaink. 2018-ban Erdőkürtre, Nógrád megyébe költöztünk, egy 100 év körüli parasztházba. Az életünk sokat változott, és vele együtt a gondolkodásmódunk, lehetőségeink, céljaink is alakultak. Szeretnénk ennek itt is teret adni, így a közeljövőben új cikkekkel frissítjük blogunkat, a honlapon található régi tartalmakat pedig átgondoljuk.
S hogy mik lesznek ennek a nagyobb lélegzetvételű változásnak a főbb irányai? A falu, a természet közelsége miatt talán sejthető is, merre kanyarodik életünk útja, de röviden azért összefoglalnám a lényeget.
A vidékre költözésnek köszönhetően elkezdtünk a lakások mellett egyre több családi házzal, telekkel, nyaralóval foglalkozni. Gyűjtjük a tapasztalatokat ezen a területen is, amit szeretnénk majd itt megosztani veletek.
Ehhez a témához szorosan kapcsolódik, hogy Imi elvégzett egy kertépítő tanfolyamot, illetve elkezdett járni a Waldorf kertésztanár képzésre. Ez utóbbi azért különösen jó, mert itt értékrendünkhöz közelebb álló szemléletben, gyakorlatiasabb képzést kap, mint a korábbi OKJ tanfolyamon. A tanulás célja pedig, hogy szolgáltatásainkat ebbe az irányba bővítsük. A családi ház értékesítésénél a kert növelheti vagy csökkentheti az eladás esélyeit, ezért ebben is szeretnénk segítséget nyújtani az ingatlan tulajdonosoknak. Azaz igény esetén kialakítjuk vagy gondozzuk a kertet az értékesítés ideje alatt.
Kertekkel szívesen foglalkozunk ingatlan értékesítés nélkül is. Ezért ennek a témának külön helyet szeretnénk adni a honlapon, blogon.
A költözés óta más változás is történt nálunk. Legkisebb gyermekünkkel, Annával (1,5 éves korától) Imi maradt itthon, én pedig újra projektmenedzsmenttel, adminisztrációval foglalkoztam. Ezzel párhuzamosan lakberendezésre, home stagingre kevesebb időm jutott, illetve ezen a területen átrendeződtek a gondolataim. Szeretném, ha a honlap is tükrözné majd ezt a változást.
Hát röviden ennyi. Maradunk mozgásban :), rövidesen folytatjuk!