Egy gyors siker

A honlapon és a Facebook oldalon is láthattatok már a felkészítés után készült képeket a Columbus utcai tetőtéri lakásról. Most a felkészítés előtt készült fotókkal is összehasonlíthatjátok őket! Az ünnepek előtt nem sokkal, december 6-án jelent meg hirdetés, és egyből élénk érdeklődést tapasztaltunk a lakással kapcsolatban. 10 nap múlva már vételi ajánlatot is kapott a tulajdonos, nem is rossz áron.A megegyezés hamar létrejött, a szerződésre most, januárban került sor. De még ebben a köztes (december közepétől január közepéig tartó) időszakban is, amíg a szerződés létre nem jött, sokan érdeklődtek a lakás iránt – olyanok is, akik alapvetően nem Zuglóban kerestek addig, de a hirdetés felkeltette a figyelmüket.

Nézzük hát a felkészítés történetét kicsit részletesebben!

A lakásról tudni kell, hogy 2007-ben, egy régi villa-épület felújítása során lett kialakítva a tetőtérben. Az első tulajdonosok 2015-ig laktak benne, de mivel időközben két kisgyermekük is született, kicsivé vált az addig kényelmes kuckó. Elköltöztek egy nagyobb albérletbe, ezt a lakást pedig kiadták egy ismerősnek. Egy évi kiadás után döntöttek úgy, hogy eladják, mivel lehetőségük adódott saját albérletük megvásárlására.

A lakást az albérletbe adás előtt a tulajdonosok kifestették, de az egy év alatt azért itt-ott elkoszolódtak a falak. Ugyanez volt a helyzet a konyhával és a fürdőszobával is, így a felkészítés első feladata egy alapos takarítás és a kisebb hibák kijavítása volt (kisebb festési és apró villanyszerelési feladatok, a zuhanykabinban a szigetelés javítása, fuga alapos tisztítása, konyhabútor és gépek alapos takarítása). Ennek összes költsége kb. 35-40 ezer Ft volt.

Ezt követte a funkciók bemutatása, azaz a bútorok elhelyezése és a dekorálás. A galériában egyértelmű volt, hogy elég egy hálószoba jelképes bemutatása. A földszint egy légtér, mégis a tartószerkezet miatt kicsit tagolt, így ott egy kis virtuális bútortologatás után döntöttünk az elrendezésről. A világos, teraszra nyíló ablakos részre került a nappali, a ferde tetősíkos részre pedig étkező és olvasó-beszélgetősarok funkciót rendeztünk be. Gyakorlatilag minden bútor rendelkezésre állt, csak az előszobába került egy új, tárolós pad, amit a tulajdonos később saját lakásában szeretne használni.

Mivel kb. egy éve volt teljesen kifestve a lakás, a festő most csak a hiba javításokat végezte el, a falszínek maradtak a régiek, a földszinten világos napsárga, az emeleten pedig narancssárga. Home staging szempontból ez nem ideális mint ahogy semmilyen élénk, határozott szín nem az. Ennek egyik oka, hogy minden szín megosztja a közönséget, nagy felületen alkalmazva a semleges színek azok, melyek a legkevésbé váltanak ki erős (akár pozitív, akár negatív) érzelmi hatásokat. Emellett, tetőtérben alkalmazva a sötétebb színek fel is hívják a figyelmet a ferde tetősíkokra, ezáltal szűkítik a térérzetet. De mivel ez itt most adottság volt, a berendezéssel és a dekorációval alkalmazkodtunk a helyzethez, így szinte csak fehér és szürke kiegészítőket választottunk. A rendelkezésre álló bútorok szerencsére illettek ebbe a koncepcióba, fekete polcokat, dohányzó asztalokat, szürke huzatú kanapét és passzoló szőnyegeket tudtunk használni. A galérián a narancs mellé ellensúlyként komplementerét, sötétkéket használtunk még kisebb foltokban. A dekorációra, berendezésre fordított összeg is 30-40 ezer Ft körül állt meg, így az egész felkészítést gyakorlatilag 80 ezer Ft-ból megoldottuk.

És akkor lássuk a képeket. Az “előtte” képek még az albérlő kiköltözése előtt készültek, és jól bemutatják, mire számítsunk, ha nem készülünk tudatosan a lakás meghirdetésére.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s